DigiLean Road Show – műhelykonferencia a digitális és lean kompetenciák fejlesztéséért
A Magyar DigiLean Egyesület országos rendezvénysorozata, a DigiLean Road Show, azzal a céllal indult el, hogy a digitális technológiák (Ipar 4.0) és a lean menedzsment legfrissebb, gyakorlati tudását közérthető, mégis szakmailag megalapozott formában vigye közel azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá: a magyar gazdaság működtetőihez, fejlesztőihez és jövőbeli kulcsszereplőihez.
Hisszük, hogy a tudásmegosztás, a nyílt szakmai párbeszéd és a közösen megtalált gyakorlati válaszok nélkülözhetetlenek a hosszú távú versenyképességhez – ezért ezek a napok mindenki számára nyitottak, aki a digitalizáció és a lean gondolkodás iránt érdeklődik. A rendezvények felsőoktatási intézményekben vagy megyei kereskedelmi és iparkamarák épületeiben valósulnak meg, szakmai műhelyhangulatban, nem konferenciatermi formalitásban.
Műhelykonferencia, nem passzív hallgatás
A DigiLean Road Show nem hagyományos konferencia. Gyakran nevezzük egymás között „műhelykonferenciának”, mert a cél nem az, hogy előadásokat hallgassanak végig, hanem az, hogy valós problémákról lehessen őszintén beszélni, közösen gondolkodni, új nézőpontokat kapni.
A rendezvény során a résztvevők három különböző tematikus műhelymunkában vehetnek részt, három egymástól elkülönített teremben. Minden blokk nagyjából 1–1,5 órás, majd a csoportok teremről teremre „forognak”, így mindenki mindhárom területen elmélyülhet, személyesen kérdezhet, visszajelzést adhat.




A három fő tématerület, amely a digitalizáció és lean érettség különböző szintjeit dolgozza fel:
-
Field szint – Műhelyszint: Hogyan segítik a digitális eszközök a napi operatív munkát? Adatgyűjtés, vizualizáció, digitális minőségellenőrzés, gyakorlati példákon keresztül.
-
Process szint – Folyamatszint: Mit kezdünk az adatokkal? Adatelemzés, folyamatszabályozás, döntéstámogatás, ERP, APS és a döntések mögötti logika.
-
Enterprise szint – Vállalati szint: Hogyan találkozik a lean kultúra és az Ipar 4.0 stratégia? Vezetői nézőpont, digitalizációs stratégia, AI, digitális ikrek, energiahatékonyság.
Miért érdemes részt venni?
A DigiLean Road Show azoknak szól, akiknek nem elég az elmélet, de még keresik a jó gyakorlatokat. Érdekes lehet egyetemi hallgatóknak, akik szeretnék megérteni, hogyan működik mindez a valóságban, és ipari szakembereknek vagy vezetőknek, akik épp saját vállalati kihívásaikra keresnek új nézőpontot, kézzelfogható megoldást.
Itt nem kész receptek hangzanak el, hanem irányok, kérdések és válaszkeresések. A cél, hogy minden résztvevő hazavigyen legalább egy gondolatot, amelyet másnap már kipróbálhat a saját környezetében – legyen az egy üzem, egy tanszék vagy egy projektcsapat.
Hol jártunk eddig?
A Road Show eddig több városban is sikerrel zajlott le – Győrben, Balatonfüreden, Miskolcon, Kecskeméten és Debrecenben is megtapasztalhattuk, milyen értéket teremt a közös gondolkodás. A program minden helyszínen a helyi adottságokhoz és a résztvevők igényeihez igazodik, így mindig egyedi, mégis jól strukturált napra számíthatnak.
Felsőoktatási partnereink figyelmébe
A Magyar DigiLean Egyesület elkötelezett a tudomány és az ipar közötti párbeszéd erősítésében. Éppen ezért minden egyes Road Show megvalósításában kulcsszerepet vállalnak a felsőoktatási intézmények – akár helyszínt, akár szakmai hátteret biztosítanak.
Amennyiben intézményük szívesen látna vendégül egy ilyen eseményt, kérjük, vegyék fel velünk a kapcsolatot! A közös szervezés nemcsak értékes regionális szakmai kapcsolatokhoz vezethet, hanem az egyetemi hallgatók számára is valódi ipari tapasztalatszerzést, élő kapcsolatot jelenthet a hazai KKV-szektorral.
Várjuk jelentkezését, ha szeretne házigazdája lenni egy valódi, interaktív szakmai műhelynapnak, ahol a digitalizáció és a lean szemlélet kézzelfogható közelségbe kerül.
“Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek ezen a képzéssorozaton. Ahogy a tegnapi visszajelzésemben is mondtam, nagyon jónak tartottam a képfeldolgozással kapcsolatos képzést. Nagyon nagy tudásanyagot képvisel József ebben a témában. Hiteles, széleskörű életszerű információkat kaptam. Az pedig, hogy felhívhatjuk Józsefet és segít, az már hab a tortán. Ezen kívül még egy valós problémánkkal is foglalkoztunk a képzésen, ez szinte példa nélküli.”
